Marknadens största urval
Snabb leverans

A magyar néptánc megjelenési formáinak változásai

Om A magyar néptánc megjelenési formáinak változásai

A könyvem a magyar néptánc színpadi megjelenési formáinak a változásaival foglalkozik, különösen hangsúlyos szerepet tölt be a táncszínház megjelenése és népszer¿vé válása a magyar alkotók körében. A munka bevezet¿ részeiben a kiindulópontokat vizsgáltam, azaz az el¿z¿ évszázad táncel¿adásait és együtteseit, valamint a néprajzi gy¿jtésekre, vagy éppen a táncházmozgalomra is kitértem. Azért gondoltam ezt szükségesnek, mivel így könnyebb megérteni a változások milyenségét, tehát van egy összehasonlítási alap, egy összetettebb képet tudunk kapni a témáról. Ezt követ¿en tértem át a XXI. századi el¿adások vizsgálatára, amiben a táncszínházi jelleg kapott igen jelent¿s szerepet, és így a munkám is a táncszínházi el¿adásokra fókuszál leginkább, természetesen az autentikus jelleggel való összehasonlítás során. A könyvemben kiemeltem közülük egy példát a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Szabadság, szerelem cím¿ el¿adását, aminek a segítségével tudtam a különböz¿ jellemz¿kre példát mutatni. Mindezt pedig a meg¿rzés és a népszer¿ség szempontjából vizsgáltam. Azt a következtetést lehet levonni, hogy a tradíció és az innováció egyszerre van jelen, és egymásból táplálkozik.

Visa mer
  • Språk:
  • Ungerska
  • ISBN:
  • 9786206176862
  • Format:
  • Häftad
  • Sidor:
  • 52
  • Utgiven:
  • 20. september 2023
  • Mått:
  • 150x4x220 mm.
  • Vikt:
  • 96 g.
  Fri leverans
Leveranstid: 2-4 veckor
Förväntad leverans: 27. december 2024
Förlängd ångerrätt till 31. januari 2025

Beskrivning av A magyar néptánc megjelenési formáinak változásai

A könyvem a magyar néptánc színpadi megjelenési formáinak a változásaival foglalkozik, különösen hangsúlyos szerepet tölt be a táncszínház megjelenése és népszer¿vé válása a magyar alkotók körében. A munka bevezet¿ részeiben a kiindulópontokat vizsgáltam, azaz az el¿z¿ évszázad táncel¿adásait és együtteseit, valamint a néprajzi gy¿jtésekre, vagy éppen a táncházmozgalomra is kitértem. Azért gondoltam ezt szükségesnek, mivel így könnyebb megérteni a változások milyenségét, tehát van egy összehasonlítási alap, egy összetettebb képet tudunk kapni a témáról. Ezt követ¿en tértem át a XXI. századi el¿adások vizsgálatára, amiben a táncszínházi jelleg kapott igen jelent¿s szerepet, és így a munkám is a táncszínházi el¿adásokra fókuszál leginkább, természetesen az autentikus jelleggel való összehasonlítás során. A könyvemben kiemeltem közülük egy példát a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Szabadság, szerelem cím¿ el¿adását, aminek a segítségével tudtam a különböz¿ jellemz¿kre példát mutatni. Mindezt pedig a meg¿rzés és a népszer¿ség szempontjából vizsgáltam. Azt a következtetést lehet levonni, hogy a tradíció és az innováció egyszerre van jelen, és egymásból táplálkozik.

Användarnas betyg av A magyar néptánc megjelenési formáinak változásai



Hitta liknande böcker
Boken A magyar néptánc megjelenési formáinak változásai finns i följande kategorier:

Gör som tusentals andra bokälskare

Prenumerera på vårt nyhetsbrev för att få fantastiska erbjudanden och inspiration för din nästa läsning.